BUNCEK
Több évtizedig az íróasztalom mélyén „feküdt”, csak a tettekkel nem párosuló vágy volt meg, egyszer csak elkezdtem vele foglalkozni és végül egy mai napig tartó nagy szerelem kerekedett belőle. Még az előző évezredben hallottam először a nevet, egy szőlőfajta nevét. Buncek.
A fajta neve a Dél-Somogyi Tarany kisközséggel forrott össze, kizárólag itt termelték és termelik a mai napig a Kárpát-medencében. Először csak a nyomtatott sajtóban majd később az elektronikus sajtó megjelenésével abban is, szeptember elején gyakran lehetett olvasni, hogy Taranyban szüretelik a Buncek szőlőt. Az ezredforduló után már fesztivált is szerveztek az eseményre.
Két dolog fix volt a tudósításokban. A fajta csak Taranyban található meg és az eredete ismeretlen. Erős szkepticizmussal viszonyultam az információhoz. Később annyit információ eljutott még hozzám a fajtáról, hogy valami direkt termő vagy festőszőlő. 2020-ban kocsiba ültem és lerobogtam a faluba ahol annak első emberét kerestem fel. Elmondtam neki, hogy a Buncek pedigréjét szeretném kibogozni szőlész létemre. Tulajdonképpen ennek semmi akadályát nem látta Szekretár Pál polgármester Úr, sőt mindjárt ki is mentünk a Hosszútói dűlőbe –ami a falu szőlőhegye- egy tiszta telepítésű Buncekot megtekinteni.
Nyár közepe lévén első ránézésre meg lehetett állapítani, hogy nem direkt termő fajtával van dolgom. Ez év szeptemberében szüret előtt azt sem volt nehéz kijelenteni – a bogyóecset alapján-, hogy nem is festőszőlő a vizsgálatom tárgya.
Nosza, innen fejest is ugrottam a témába, amiben majd három évig elmerültem. A Buncek mellett a falu történetét bogozgatva, hamar rájöttem, hogy mivel a település 1733-tól a keszthelyi Festeticsek birtoka volt ezért jelentős mennyiségű írásos dokumentum maradt fent. Az adatok rendkívül szerteágazóak. Boradózás, pinceleltár, peres ügyek, leányszöktetés, pincefelgyújtás. Mindezekhez a Magyar Nemzeti Levéltár Budapest, Bécsi kapu téri épületében jutottam hozzá, amiről bátran állíthatom az ország egyik legszebb épülete.
A levéltári kutatásnál nehezebb volt a Buncek titkáról lerántani a leplet. Több vonalat is végig kellett járnom, ezek közül az egyik a falu lakosságát korábban jelentősen meghatározó vend (szlovén) népességé volt. Ez is zsákutcának bizonyult, a fajta nem Szlovéniai származású. Egy bizonyos ponton túl egy szélesebb nemzetközi rálátással bíró kutatóval is felvettem a kapcsolatot. Végül egy genetikai vizsgálattal alátámasztva kiderült, hogy a Buncek Kaliforniában jelentős karriert futott be, Európában azonban kis felületen termesztik. Eljutott Chilébe, Argentínába, Dél-Afrikába, Ausztráliába. A Kárpát- medencében csak Taranyban található tőkéi –sajnos egyre fogyó számban-, meg most már nekem is terem egy tőkéje. Megjegyzendő, hogy a Buncek kifejezéssel egyetlen levéltári iratban sem találkozni, az meg teljesen értelemszerű, hogy más országokban teljesen eltérő néven ismerik.
Jogos az olvasó kérdése, hogy hol van a történet végén a csattanó. A csattanó az, hogy annyi adat gyűlt össze a kutatás alatt, hogy úgy gondoltam megér egy monográfiát írnom. El is készült, 2023-ban megjelent 52 oldalon. Tarany község önkormányzata meg is jelentette –maximálisan figyelembe véve egyetlen kérésemet-, hogy jó minőségű kiadvány legyen. Akit érdekel, hozzájuthat és a nyomozás eredményét is megtudhatja, ha az Önkormányzatnál megrendeli. A kiadvány jelképes összegével a helyi hagyományőrző egyesület működését támogatja a vásárló. Nekem semmi anyagi hasznom nincs a könyvből, nem is akartam.
Csodálatos utazás volt, mai napig tartó nagy szerelemmel. Évente egyszer csendes késő őszi délután még el szoktam menni a hegyre, és végig szoktam sétálni a Hosszutói dűlőn.