NAGYSZÜLEIM PIROS POGÁCSAALMÁJA
A szőlőhegy végében állt, nekem gyerekként már óriásnak tűnt. Az is volt. Lapos szétterülő koronája 10-12 méter átmérőjű volt. Vastag vázágai derékvastagságúak voltak. Termését mázsákban lehetett mérni. Idős korára törzsében hosszanti odú alakult ki. Őszi érésű, jól tárolható fajta nagy, lapos gyümölcsökkel, piros fedőszínnel, kesernyés ízzel. Varasodást, lisztharmatot hírből sem ismeri…
Én pálinkát is főztem belőle, semmi híja nem volt. Virágzásakor naptárba való képeket lehetett volna készíteni róla. Az életkorát nem tudtam, ez azon kérdések közé tartozik, amit anno fel kellett volna nagyapámnak tenni, még pár más kérdéssel egyetemben. Elmaradt. Véleményem szerint 70 -80 éves lehetett. Éreztem, hogy sok minden véges ezen a Földön, ezért még időben kb. 10 évvel ezelőtt leszemeztem. A Covid évében egy viharos erejű szél kifordította. Otthagytam, nem nyúltam hozzá azóta sem,csak a környezetéből az esetlegesen kicsapzó fás növényeket távolítom el. Anyaga fogy, kidőlt törzsén esti permetezés után néha megpihenek.
A „fia” nagyon jól érzi magát a szőlőhegy másik végében.
ÁRPÁVAL ÉRŐ KÖRTE
Nagyon sok korai érésű fajtát ismerünk ilyen néven. Már egy 1394-es keltezésű iratban már leírják a nevét „ arpalyreukuruel” alakban. Ezek a nyelvészek mi mindenre képesek (Hm) Abban mindegyik ilyen nevű fajta megegyezik,hogy a gyümölcse apró. Alakban, színeződésben, koronaméretben már eltérések lehetnek.
Amelyiket én ismertem annak nagy terebélyes koronája volt és éréskor sem alakult ki rajta piros fedőszín. Több mázsa gyümölcsöt is képes volt kinevelni.
Gyerekkoromban ezen a hatalmas fán egy ferde Y elágazásban feküdve, hallgattam a madarak dalolását, méhek zümmögését és a tovalépő felhőkben mindenféle alakokat képzeltem bele. Anyai nagyapám pedig a fa körül elterülő szőlőben rafiával kötözte az Othello tőkék hajtásait. Idilli világ volt.
MARISKA
Na nem a néniről beszélek a szomszédban aki gyerekkoromban vasárnap délután áthívott , hogy segítsek legalább 10-12 db frissen sült meggyes pitét eltüntetni a tepsziből, hanem egy régi őszibarack fajtáról.
A fajta Buda környékén termesztett tájfajta volt. A fa klasszikus vázakoronájúvá volt kialakítva 3 db jellegzetes koronaággal. Közepes méretű, fehér húsú gyümölcsei finomak, ízletesek. Ezt bizonyítja, hogy teljesen érett leveses gyümölcseit csak úgy tudtam fogyasztani, hogy a könyökemen csorgott le a leve. Edzettségét és igénytelenségét bizonyítandó kb. 40 évet megért, amikor kiszáradt. Az első fák közé tartozik, amit először egyedül metszettem meg. Faiskolai forgalomban még néha találkozni vele.
Ha már őszibarackról írok meg kell említenem a megyében parasztbaracknak hívott fajtakört. A falusi ember Somogyban a paraszt jelzőt olyan dolgokhoz ragasztotta, ami túl sok törődést nem igényelt, de ennek ellenére egy megfelelően használható, jó és strapabíró dolgot eredményezett.
Szívós, igénytelen fái szeptemberben érlelik gyümölcseit. Ebben az időszakban túl sok fajta gyümölcs már nem érik, ezért is becsülték meg. A gyümölcsnagysága kicsi-közepes, kevés vagy teljesen hiányzó piros fedőszínnel. Magvaváló termése a mag körül gyakran pirosas húsú. Karós művelésű szőlők között, fáit kis koronája miatt megtűrték. Ha kipusztult egy fája –szőlő kapáláskor meghagyott- magról kelt csemetéjével pótolták. Alak gazdag fajtaköre megérne egy misét. Lehet, hogy érdemes lenne behatóbban vele foglalkozni. Erre felénk gyakran zamatos pálinkát is főznek belőle.
ASZTRAHÁNI PIROS
A nyári konyha másik végén az Erdei vajkörte ellensúlyaként állt. Több száz éves orosz fajta, amiből a 70-es években talán nem származott hátránya belőle a tulajdonosának.
Közép nagy lapított gyümölcsei nyár vége felé értek. Érés előtti hullásra hajlamos, aminek a baromfiudvar lakói látták hasznát. Jellegzetes hamvas lilás piros szinű viaszos tapintású gyümölcsei vannak. Szerény termőhelyi igényei vannak a fajtának.
Nem tudom miért, de a fajtát én az egyik legszebb gyümölcsű almának tartom, már ha lehet ilyent mondani. Egyik ismerősöm pálinkát is főz belőle. Csemetéi még beszerezhetők.
MAMA KÖRTE
Jellegzetes története annak, hogy sok dologgal kapcsolatosan akár évtizedeknek kell eltelnie ahhoz, hogy megfelelő helyére kerüljön az. Ez iskolapélda is lehetne.
A szőlőhegy legmagasabb pontján állt az egyik fele kissé magasra nyírva, hogy a lovas kocsi elférjen alatta a mögötte lévő kukoricaföldhöz közelítve. Mindig utolsóként volt leszedve gyakran az első fagyok elől gyorsan bementve. Nagy, harang alakú termései a pincében a következő év Húsvétot megelőzően gyönyörűen besárgultak. Rothadt szinte egy sem volt közte egész tél alatt Nagyanyám hordta is szorgalmasan a Kaposvári piacra, lévén, hogy erre az időszakra a körte már igazi kuriózumnak számított. El is fogyott mind egy szálig. Mi akkor a bibi? Hát az íze! Mint a takarmányrépáé. És az állaga! Mint a fán lévő taplóé.
A korábbi vásárlókat a Húsvéti szünetben gyakran hallottam nagyanyám mellett a piacon sertepertélve. „Katica néni, hát az a körte!” És a hangszín nem pozitív töltetű volt. És itt jön a csavar. Pár éve elmeséltem a sztorit Szani Zsoltnak, aki teljes természetességgel csak annyit mondott. „Valószínűleg egy főzőkörte volt” Na, uccu neki utána nézni mi is az. Vannak ilyen körtefajták, amelyek ahhoz, hogy megfelelő élvezeti értéket tudjanak adni ,meg kell főzni mint a kompotot cukros vízben esetleg fűszerrel megbolondítva. Találtam is egy régi fényképet, hogy a debreceni piacon főző körtét árulnak anno. Amennyire elzárkóztam akkor a fajta fogyasztásától most annyira megkóstolnám kompótként.
ERDEI VAJKÖRTE
Mondhatnám teljes a káosz. Régi könyvekben nagyon gyakran találkozni a névvel, legalább 5 különböző fajtát leírva és a „rend” kedvéért 61 társneve is van. Húsúk kövecsesedésre nem hajlamos ezért a vajkörte titulus.
Az általam leirt fa nagyanyám nyári konyhája előtt állt, kis koronával vékony vesszőzettel , közepes nagyságú hosszúkás tojásdad gyümölccsel. Beérve ízletes körte volt, de a varasodás nagyapám évi 12-14 szeri permetezése ellenére is rendszeresen tarolt rajta. A mama valószínűleg nehezen birkózott meg ezzel a problémával, mivel hogy az ilyen gyümölcsöt a piacon nem vagy áron alul lehetett értékesíteni. Ha a fa pedigréjét firtattam mindig csak annyit mondott. „Érvénytelen fajta”. Igy hát a papára kellett hagyatkoznom a fával kapcsolatosan. A falusi ember általában nem vagdalta ki azért a gyümölcsfákat, mert a fajtaválasztás nem éppen sikerült, próbálta a fa más hasznát előtérbe helyezni. Itt is megvolt.
Árnyékot adott a nyári konyha bejáratára, valamint a mama tökéletes fregolira lelt a fában a vizes konyharuhái számára.
NYÁRI FONTOS
Neve tévedésre ad lehetőséget. Nem a kiemelkedő jelentőségű dolgokra utal, hanem az ősi Mezopotámiából származó, manapság már csak az Egyesült Királyságban használt súlymértékre hajaz. Többféle font is használatban volt Európában tömegmérésre, vidékenként eltérő súlyú volt, de átlagosan 40-50 dkg közötti értéket jelentett. A fajta nagyobb gyümölcsei csont nélkül elérik ezt a méretet.
Magyarok mi szeretünk sok mindent kisajátítani –például a déli harangszót is – , ez a fajta is közéjük tartozik. De sajnos a XVI. századi Franciaországban már leírják, hagyjuk meg nekik a dicsőséget.
Rétesalma, tüköralma néven is ismert. A gyümölcse a a napos oldalán pirosan csíkozott, íze jellegtelen de savas gyümölcséből kiváló almás pite, almás rétes készíthető. Anyai nagyanyám is gyakran élt ezzel a lehetőséggel az én nagy örömömre. A pitesütés egyetlen feltétele az volt, hogy nekem kellett kiballagnom a rétre, a fa alól az érett almákat összeszednem és bevinnem
Augusztusban elhúzódóan kb. egy hónapig érik. Magas koronát nevel, szerényebb termőhelyi igényekkel is megelégszik. A megyében még ráakadni, virgonc példányai is vannak.
ROTHADÓS
A Főző körte és az Árpaérő körte szomszédságában állt a szőlőhegyen. Közepes méretű, kissé megnyúlt koronája volt. A rothadós jelző azért ragadt rá mert ha érését megelőzően esős napok járták akkor a csésze felől a gyümölcsök el kezdtek rothadni. Se pénz, se posztó. Elfogyasztható gyümölcs sem termett, sőt még a pálinkafőzőt sem kellett felrobbantani (megtörtént eset).
Ha ez a gubanc nem következett be, kis-közepes nagyságú mutatós gyümölcsöket termett nem túl gazdag ízvilággal. Érés idejében a legjobb minőségű körték közé tartozik, a mama a piacon rövid idő alatt el is tudta adni.
Tavaszi szünetben, amikor rendszerint virágzott, imádtam felmászni rá, mert az ágai legfelül úgy terültek szét, hogyha a legfelső Y elágazásába felálltam körülötte egy 5-6 m átmérőjű virágmező volt, döngő méhekkel. Ha egy kicsit feljebb nyújtózkodom talán még az Isten lábát is megfoghattam volna. Később tanulmányim során rájöttem, hogy a fajta megegyezik a Kornélia nevű régi francia fajtával. Ezt független szakértő is megerősítette. Éreztem, hogy a fa élete véges, ezért először egy anyafába mentettem le majd önálló fa státuszt kapott a kertben. Szenna szőlőhegyén két fája is van, jobb években roskadoznak a terméstől. Tulajdonosa Pirosra érő körtének nevezi.
Faiskolákban elvétve találkozni vele. Balekokra a neten akár 12 rugóért is rásózzák.