Utoljára és a nehezen megirt fejezet. Nem tudom az okát, az biztos, hogy nem a félsz, hogy a szakmai grémiumnak nem felelek meg.

Nem tudom a pontos időpontot megnevezni, hogy fejben mikor kezdődött. Konkrét tettben a 2010-es évek elején nyilvánult meg. A református templom kertjében állt egy hatalmas körtefa. Egyik évben, amikor a fa levelei alig látszottak a sok gyümölcstől, megkérdeztem a lelkész asszonyt, hogy mi lesz a sorsa a rengeteg termésnek.

 Kb. 2 kg kivételével a darazsak fogják elhordani nyugtatott meg. Vállalkoztam, hogy megteszem én a darazsak helyett, ha lehetséges. Három héten keresztül minden második nap talicskával toltam haza a körtét. Mindenkit megnyugtatok, nem befőtt készült belőle. Ezt a fát oltottam le először olyan célból, hogy megmaradjon a fa. 

 Aztán jött a többi szép lassan. Steiner tanyai, Mariettapusztai, Holládi nyári piros. Ennek a hobbinak, tevékenységnek nincs kialakult módszertana, vagy legalább is én nem találkoztam vele. Lassan évek során, a saját bőrömön kellett megtapasztalni a módszertan hiányát. Most már akár egy hiánypótló művet is írhatnék. Egyre gyakrabban szóltak is, de volt ahol a kezdeti „lelkesedés” után, még sem adtak oltóvesszőt, mert szerintem azt hitték, hogy valami milliárdos üzletet csinálok a fajtával.

 Aztán egy idő után rögzült bennem, hogy nem a viszonylag gondozott szőlőhegyeken lévő fák érdekelnek leginkább, hanem azok, amik régóta elhagyott helyeken vannak. Már ha vannak. Óvatos becsléseim szerint Somogyban kb. 300-400 tájfajtát lehetne még összeszedni. Nagyszakácsi község tele van körtefával, csak be kell nézni az udvarokba. Mégis engem már jobban vonz az, hogy Kakpusztán esetleg találjak még egy fát, mint Nagyszakácsiban becsengessek egy olyan házhoz ahol nagy fát látni a hátsó udvarban.

 Mindig a megfelelő szakmai tudással alátámasztott gyakorlati tudásban hittem. A gyakorlat által megszerzett tapasztalat mindig helyzeti előnyt jelent. Zárójelben jegyzem csak meg, hogy a nyelves párosításnál a nyelv vágásánál van egy olyan mozdulat a tökéletes vágás érdekében melyet még a legrégebbi szakmai könyvek sem írnak le. Csak elkeserítésképp mondom, hogy a Chip szemzésnél a rügylap vágásánál is van egy mozdulat, ami kell a tökéletességhez, ez sincs könyvekben említve.

 Örök vitatéma az őszibarack oltása is. Nem akarok állást foglalni. A neten fellelhető mindenféle kéziszerszámmal meg elektromos fúrógépekkel végrehajtott felfedezett csodaoltásokról meg hadd ne beszéljek. Érdekes módón a sikeres végeredményt, a megeredt oltás kihajtó rügyeit soha nem látni ezekben a megosztásokban. Végül egy biztosan felvetődő kérdésre válaszoljak. Mármint, hogy miért nem rakok fel videókat, vagy osztok meg podcastokat a felületen oltásokról, szemzésekről és még sok mindenről. Megtehetném. „Nem olyan családból származom én” idézhetném az Indul a bakterház Bendegúzát. Nem szándékozok már a neten öt perc alatt megszerzett tudással, mindenféle malacherélő bugylibicskákkal dolgozó „oltókirályokká” válókkal hadakozni, meg azokkal sem, aki azért, mert van egy Batul meg egy Húsvéti rozmaring fája már azt hiszi, hogy génbankot működtet. Arról meg ne is beszéljünk, hogy van, akinek mindegy, hogy vessző vagy hajtás, faj vagy fajta. Magas lóról beszélek. Meglehet. Vállalom

 Jó pár évig át tudtam adni megfelelő embereknek a tudásomat, tapasztalatomat. Elég volt. Nincs már ilyen késztetésem.

 Van egy régi könyv, amit a fás szárúak szaporításának „Bibliájának” is nevezhetnénk. Azt tessék forgatni és nekiállni. Az abban leírtak évszázadok óta működnek, ha nem akkor valamit mi csesztünk el. Én is jártam így, de újrajátszottam magamban a folyamatot, meg is lett a hiba. Sok-sok oltást kipróbáltam már, egy pár még vissza van, szeretem tesztelni az ügyességemet. Egy olyan oltási módot is sikeresen kipróbáltam nagyon jó eredési százalékkal, amire mindössze két mondat utalt egy vaskos szakkönyvben.

 Felvetődik a kérdés, hogy miért csak körte és alma. Ha sorra veszem a fajokat röviden az alábbi indokaim vannak. Alma és körtefából találni még koros példányokat, sokszor magas oltáshellyel, ami bizonyítja, hogy nem az Alsótekeresi faiskolából származnak. Kajszi, meggy, szilvafákból nem találni idős példányokat. Hácson találtam egy fehér szilvát, de erősen vírus fertőzött volt. Törökkopányon van egy magányos öreg meggyfa, de soha nincs rajta egy szem gyümölcs sem. Szerintem egy öreg Pándy meggy egyed lehet, ami önmeddö fajta, és mindjárt választ kapunk a „gyümölcstelenségre” is. Cseresznyénél összefutni még idős fákkal, de ismert fajták sajnos. Őszibarack.

 Gyerekkorom fáinál, a Mariskánál írok egy felénk parasztbaracknak nevezett fajtakörről, amire érdemes lenne ráfordulni. Lehet egyszer belevágok, de már késő lesz. Sajnos erősen szűkülnek a lehetőségek úgy, mint az alma és körtefáknál is. Héjasokkal, bogyósokkal és a többi almástermésűekkel nem foglalkozok. Azaz csak a tudomásul vétel szintjén. Van egy birsfa Fehértó pusztán, egy naspolyafa Balatonberényben, egy korai piros ribiszke Kata hegyen. Somogygeszti szőlőhegyén lévő mandulafák pedig lehet, megérnének egy misét. Minden nem fér bele, nem is akarom. Itt a lapon 26 fajtáról írok többet-kevesebbet. Kb. még negyven gyűjtött fajtát tudnék ismertetni.